2011. október 7-8-án került megrendezésre az Alkotmányjogi Tudományos Diákkörök II. Országos Találkozója a Széchenyi István Egyetem Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszékének valamint a Parlamenti Kutatások Központjának szervezésében. A találkozónak a Városháza Díszterme adott otthont.

Az Alkotmányjogi Tudományos Diákkörök Országos Találkozójának célja, hogy az alkotmányjog iránt érdeklődő hallgatók, valamint az alkotmányjoggal foglalkozó egyetemi oktatók számára találkozási lehetőséget biztosítson egy tudományos vetélkedő keretében. Immár másodszorra került sor e rendezvény megszervezésére: a Pécsi Tudományegyetemet követően idén a győri Széchenyi István Egyetem látta vendégül az ország kilenc egyeteméről érkező hallgatókat és oktatókat.

Ebben az évben a résztvevő hallgatók a parlament működését modellezték három - általuk készített - törvényjavaslat és a hozzájuk kapcsolódó módosító indítványok megtárgyalásán keresztül, valamint házbizottsági ülésre, illetve interpellációkra is sor került. A törvényjavaslatok a határon túli magyarok választójogával, a valódi alkotmányjogi panasz bevezetésével és a felsőoktatási kvótarendszerrel foglalkoztak, a politikai vitákhoz pedig egy, a szervezők által készített fiktív hetilapból lehetett témát meríteni. A hallgatói parlament Házszabálynak megfelelő működését Papp István, az Országgyűlés főtitkár-helyettese felügyelte.

A Találkozó zárásaként a legjobbnak bizonyult csapatok és részvevők értékes díjakkal térhettek haza. A Széchenyi István Egyetem csapata (Gancz Tamás, Gede Kornélia, Kelemen Roland, Pongrácz Alex és Szili-Kis Ádám) a "Legjobb Ellenzéki Frakció" címet nyerte el. A legjobb csapatnak járó, hagyományteremtő céllal alapított Vándorkupát a Pécsi Tudományegyetem "frakciója" érdemelte ki. A Találkozó jövő évi házigazdája a Debreceni Egyetem Alkotmányjogi Tanszéke lesz.

A Találkozó szakmai előkészítésében az Egyetem Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszéke mellett működő Parlamenti Kutatások Központja is részt vett. A rendezvény főtámogatói az Országgyűlés Hivatala, az Országgyűlési Biztos Hivatala, a Magyar Alkotmányjogászok Egyesülete, a győri állam- és jogtudományi doktori iskola, a Batthyány Lajos Jogász Szakkollégium, valamint Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala voltak.

A rendezvényen készült fotók a "Galéria" menüpont alatt találhatók, videós összefoglalók itt és itt tekinthetők meg, internetes folyórat Találkozóról szóló cikke pedig itt olvasható.

Kép és videó

Parlamenti Kutatások Központja Eseménynaptára

Győri ETO-UNI FKC - Mezőkövesdi KKFT 2024. március 29. 19:00 - 21:00
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2024. március 30. 09:00 - 12:00